A tábor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Helytörténeti táborunkban idén 15 felső tagozatos (11-14 éves) gyermek vett részt. Az együtt töltött öt nap során megismerkedhettek a résztvevők Szentendre belvárosának nevezetességeivel, a város múltjával.
Meghívott előadók vezetésével fényképeket és videófelvételeket készítettünk, a könyvtárosok segítségével pedig beleshettek a táborozók a könyvtár rejtett zugaiba, a helytörténeti fotótár anyagaiba és belekóstolhattak a katalógusban való keresésbe.
Ellátogattunk a Városi Tömegközlekedési Múzeumba és hajóztunk a Dunakanyarban.
A hét során a közös programoknak és játékoknak köszönhetően barátságok szövődtek.
A táborban készült képekből képeslapokat szerkesztettünk, amiket el is küldtek egymásnak a gyerekek.
A tábor zárásaként az érdeklődő szülőkkel együtt megnéztük a tábori felvételekből készült kisfilmet, végül pedig fényképes pólót és Másik Zsófi: Szentendre - mendemonda-menvemondva című kötetét kapták meg emlékül a gyerekek.
Reméljük a következő években is lesz lehetőségünk táborok szervezésére, addig is a könyvtár egész évben várja kis és nagy olvasóit.