Helytörténeti tábor 2022. - képes beszámoló

Idén második alkalommal tartottunk helytörténeti tábort felső tagozatos diákoknak. A tábor ismét a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

A tábor ezúttal - a Petőfi évfordulóhoz kapcsolódva - a "Petőfi és kortársai Szentendrén" címet kapta. Az előző évhez képest még egy kicsit visszaugrottunk az időben és a 19. század első felét, valamint a '48-as forradalom idejét céloztuk meg, az akkori Szentendrét próbáltuk megismertetni a táborozókkal.

 

Városi séta keretében felkerestük azokat a szentendrei köztereket, szobrokat és emléktáblákat, melyek a korhoz és az akkori jeles személyiségekhez kapcsolódnak (pl. Petőfi szobor a templomdombon, Petzelt József szobra a róla elnevezett középiskolában, stb.)

A sétát Komáromi-Raisz Bori idegenvezető, helytörténeti könyvtárosunk állította össze.

 

A költő alakjához kötődően sajtótörténeti beszélgetésen vettünk részt, ahol Zimre Zsuzsa újságíró gyakorlati feladatot is adott a gyerekeknek.

 

Felkerestük a Skanzen Alföldi mezővárosát, megnéztük, milyen házban is lakhatott Petőfi Sándor.

 

Kiaknázva a művészváros adta lehetőségeket, Zarubay Bence élményfestő programot tartott a táborozóknak a Dunaparton.

 

 

Könyvtári foglalkozás keretében szófelhőt készítettek a gyerekek választható témában.

(Petőfi jellemzése, valamelyik verse vagy a tábor bemutatása)

 

Gaján Éva rendhagyó irodalomóráján sok érdekességet tudhattak meg a fiatalok az ifjú költő életéről, mindennapjairól, az akkori diákéletről.

 

Ellátogattunk a Szentendrei Médiaközpontba, ahol beleshettünk a kulisszák mögé és interaktív, gyakorlatias foglalkozáson vehettek részt a diákok. A látogatásról remek hírösszefoglaló is készült.

 

A hét során jutott idő a játékra (társasjátékok a könyvtárban, szabadtéri játékok), közös olvasmányélményre (Szabó Borbála: A János vitéz-kód), és új barátságok is köttettek.

 

 

A tábor utolsó napján az Anna-völgyi vízeséstől indulva, a Vasas-szakadék érintésével elkirándultunk a Petőfi-pihenőhöz, zárásként pedig megnéztük együtt a hét során készült fotókat. A gyerekek emlékbe kaptak egy-egy bögrét az általuk készített szófelhővel díszítve.

 

 

 

Reméljük a résztvevők számára is tartalmasan telt az idei tábor, új ismeretekkel gazdagodtak és mindenki talált a programban neki tetszőt. A tavalyi táborozók közül többen jöttek az idei táborba is és a mostani visszajelzések szerint is számítunk rá, hogy lesznek még visszatérők, akár táborról, akár ifjúsági klubról lesz szó, így elmondhatjuk, hogy a kezdeményezésnek közösségteremtő ereje van.