Helytörténeti ifjúsági tábor 2025.

Dátum

Ismét várjuk ifjúsági táborunkba az 5-10. osztályosokat.

Idei táborunkban Szentendre városának történelmén túl, illetve azon belül a nagy magyar mesélőre, Jókai Mórra emlékezünk születésének 200. évfordulója alkalmából. Művei közül kettő is kötődik városunkhoz és környékéhez. Az arany ember című regényéhez kapcsolódva dunai hajózással egybekötött szigeti túrát tervezünk, valamint természetvédelmi szakember előadásával mélyítenénk el az ifjúság környezetvédelmi ismereteit. Ezzel is csatlakozva intézményünk zöldülő könyvtári törekvéseihez. A belvárosban pedig Ráby Mátyás nyomát követnénk a róla elnevezett téren, étteremben és titkos pincékben. Ezzel is erősítve a gyerekek lokálpatriotizmusát.
Könyv mindennap lesz a kezünkben :)
Közös élményeinket fotókon örökítjük meg.

A bázis a HBPMK gyermekkönyvtára, itt gyülekezünk, innen közelítjük meg a város egyéb helyszíneit, és innen vihetők el a gyerekek a nap végén.

A tábor jellege: napközis tábor (program 9-16 óra között, igény esetén felügyelet 8-17 óra)
Étkezés: napi 1x péksütemény és gyümölcs, illetve 1x meleg ebéd
 

Maximális létszám: 15 fő

Időpont: 2025.06.30.-07.04.

Díj: 40.000 Ft, melyet június 10-13. között kérünk befizetni a gyermekkönyvtárban.

A részvétel feltétele előzetes regisztráció május 23-ig személyesen vagy az alábbi űrlap kitöltésével; valamint a jelentkezési lap és az egészségi állapotra vonatkozó kitöltött nyilatkozatok leadása.

Érdeklődni a gyermekkönyvtár elérhetőségein lehet: gyermekkonyvtar@pmk.hu +36 26-310-222 /121